Elgondolkodtam. Ahogy lenni szokott, ilyenkor előkerül a mérleg, amelynek egyik serpenyőjében valóban ott a több évtizedes élményhalmaz, ugyanakkor nem tűnik-e mindez tolakodónak, netán szubjektívnek? Mennyire lehet általánosítani egy hatvanas évekbeli kamasz fiú életérzéseit, ízlésbeli zenei orientációját?

Mennyire lehet tipikus, vagy épp ellenkezőleg, egyedi? Vajon feljogosítja-e ezt a hatvanas évekbeli kamasz fiút, aki élete javát zenei fogyasztóként (és nem előállítóként!) élte meg, s csupán az ötödik iksz felé közeledve - immár szakíróként, zenei közszolgaként - csöppen bele a rock and roll világába, hogy szerzőként közreadja élményeit, visszaemlékezését?

Aki háttérszereplőként bizonyos körökben ismert ugyan, ám személyében semmiképp sem szeretne előtérbe tolakodni. Vajon sikerül-e szándéka szerint - az egyes szám első személyben elbeszélt történet ellenére is - háttérben maradni, hiszen szerzőként elsődleges célja a jelenség, a történések hiteles bemutatása.

Mindezen túl, még ott a másik megoldandó feladat, a visszaemlékezés, az élmények összefésülése a rockzene mai, jövőbeni, illetve egykori helyzetét feltáró, a szerző által készített interjúsorozattal. Nos, ezt a dilemmát igyekszik feloldani a kötet első része a Generációm, amely címét a Who együttes korszakos himnuszáról, a My Generationről kölcsönözte. Az ebből kimaradó, illetve a sorba nem illeszkedő interjúk összekötő, magyarázó szöveggel kiegészítve a második részben - Rocknemzedék vagyunk! - kaptak helyet.

Bizonyára többen emlékeznek az egykori Non-Stop zenekarra, s talán kevésbé az Én jussak el című opuszára, amely dalszövegében „éles üvegcserepeket" emleget. Nos, erről a ritkaságszámba menő, ám annál értékesebb műből asszociáltam a Szilánkok fejezetre, amely rövidebb-hosszabb interjú töredékekkel egészíti ki a magyar rockzene ebbéli megközelítésben közreadott történetét.

S, hogy miért fontos a téma egyáltalán? A lassan hatvan éves műfaj mára kitermelte a maga emblematikus alakjait úgy az előadók, mint a háttéremberek, segítők, vagy épp hátramozdítók tekintetében.Többen közülük - megérdemelten, vagy sem - Kossuth-díj, vagy egyéb magas rangú kitüntetések birtokosai lettek, egyes „hősi" halottairól szobrot állítottak, emléktáblát avattak, vagy éppen közterületet neveztek el.

Relikviáikat, emlékeiket egy budapesti általános, egy nyitragerencséri P. Mobil, valamint több tematikus rockmúzeum őrzi. Egyes intézményekben a rock tananyag lett, s olyan is akadt, aki e témából írta doktori disszertációját. Tetszik, nem tetszik, mára a műfaj az egyetemes kultúra szerves, megkerülhetetlen része, amelyről a médiának és egyéb döntéshozó fórumoknak, szervezeteknek is illik tudomást vennie.

Hogy hol tart ma a rockzene Magyarországon? Ennek megítélését - akár az Örök és elpusztíthatatlan címet viselő kötetben olvasottak, akár egyéni tapasztalatok alapján - az Olvasóra bízom. Remélem, a papírra vetett, megtörtént események, élmények, szösszenetek, illetve dokumentum jellegű interjúk segítenek eligazodni e kissé bonyolult, ám mégis szép - és e sorok írójának sokat jelentő - „szakma" útvesztőben!

Ha mégsem, „segítségképpen" álljon itt egy-egy idézet olyan élvonalbeli zenei potentátoktól, akik életüket tették fel a rock műfajára:
„Az biztos, mi voltunk az első rockgeneráció, és úgy tűnik, az utolsó is mi vagyunk." - Som Lajos - mottó Marco Sivori, Piramis vádirat 1989.
„A rock örök és elpusztíthatatlan" - Schuster Lóránt - saját gondolat valahol, valamikor a hetvenes évek végén.
a szerző

„A rock sehol nem jelenik meg a médiában, mert a rock elhallgatott műfej. Mégsem hagyhatjuk abba. Mi nem „sorbaállásban" gondolkodunk, sokkal inkább építkezni szeretünk, szeretnénk egyre többet megmutatni magunkból, a zenénkből" (Füchsel Tibor billentyűs - HitRock, Hungarian Pink Floyd Show)

„...egy tojás, amely még nem kelt ki. Amelyet betöltenek egy ágyúba, és golyóként lövik a felhők fölé. Körülnézve ott minden csodálatos, csak éppen repülni nem tud szegény. Legtöbbje keményen bele is csapódik a földbe" (Závodi Gábor zeneszerző, billentyűs-Viki és a Flört, Demjén Ferenc zenekara)

„Négy évet töltöttem a Magyar Televízió zenei főszerkesztői székében, ezalatt érzékeltem milyen falak vesznek körül, hogy milyen zűrzavaros hátország irányítja a hazai kultúrpolitikát. Ennek rendbetételét kaptam feladatul" (Koltay Gergely zenész, zeneszerző, szövegíró - Kormorán)

„Azt látom, hogy a zenésztársadalom végletesen megosztott.A rockzene, mint olyan, a régi formájában világszerte a válságát éli, s lassan elveszti a közönségét. így a blues, a fúziós és a progresszív műfaj is. Ezt a jelenséget a vándorcirkuszhoz tudnám hasonlítani, amely városról-városra jár. Az apukák kézen fogják és elviszik a gyerekeiket a cirkuszba, hogy megmutassák nekik: látod, apád erre szórakozott fiatal korában! A rockzene, akár a vándorcirkusz, a múzeumban fog kikötni" (Török Ádám fuvolista, énekes, zeneszerző, szövegíró - Mini, RABB)

„A rockzenét felváltotta a lakodalmas „műfaj", mi több, hihetetlen sikereket ért el. Itt a Csipkés kombinéra gondolok, playback-technikával, tátogással előadva, ami véleményem szerint az olcsó, igénytelen szórakoztatás iparszerű megtestesítője. Ebben a közegben sem a Koráinak, sem a felsorolt zenekaroknak, akik valamennyien nagyon sokat tettek a rock műfaj magyarországi meghonosításáért, nem volt keresnivalója" (Fischer László gitáros, zeneszerző - Korál, ZBB, Korál Forever Band)

„Én nem fogok küzdeni azért, hogy egy harmincöt éves darabnak, jubileumnak, legyen valamiféle méltatása. Úgy gondolom, a Képzelt riport nem szorul arra, hogy a Vígszínház kuncsorogjon utólagos elismerésért. Ezen a darab már messze túllépett. Tudomásul kell venni, hogy a média a legnagyobb úr a mi világunkban; de azt is tudomásul kell venni, hogy a média is csak azzal foglakozik, amiről tudomása van" (Presser Gábor billentyűs, zeneszerző - Omega, Locomotív GT)

„Szép lassan visszatérnek az értékek, hiszen az emberek megunják a gagyit. Nem baj, ha netán hibázik a zenész, csak legyen bedugva a gitár, és ne a CD ugorjon. Lehet, hogy negyven év kellett hozzá, de a múlt rendszert is megunták, lecserélődött. így van a zenével is: dolgozni kell érte, hogy jobb legyen - ennyi" (Kontor Tamás énekes)

„Van a bulvár, és van az összes többi. Ma sajnos az előzőből van a több és hangosabb, a többi meg szép lassan bulvárosodik. A jelenség nem magyar sajátosság. Aztán ne feledkezzünk meg arról a momentumról sem, hogy az ún. „sztárság" kifizetődő! A „zenészségről" ugyanez nem mondható el. Invesztálsz a felszerelésbe, rengeteget gyakorolsz, tanulsz; ezek után egyáltalán nem biztos, hogy megkapod érte a méltó jutalmad" (Lerch István billentyűs, zeneszerző - V'73, V' Moto-Rock)

„Ez nem hangerő, hanem minőség kérdése. És akkor még van pofája ezt a szutykot rockzeneként hirdetni! Felháborító! Nem attól lesz rockzenekar, ha az előadó(k)nak van fülbevalója, lánca és három négyzetméter tetoválása.Vagy, ha a szólógitáros ezer hangot fog le másodpercenként" (Schuster Lóránt zenekarvezető, producer - P. Mobil)